Ez a fiatorony egy hasonló darab párja, amely beágyazva maradt a falazatban, ahol felfedezték — az egykori prépost palotájának (ma múzeum) északi homlokzatán. Eltávolítása sértette volna a fal épségét. A múzeumban található többi darabhoz hasonlóan ez a darab is falazóanyaggá alakult át, valószínűleg a Gyulafehérvári Római Katolikus Székesegyház belsejébe lévő építményből. Az erőforrások újrahasznosítása olyan gyakorlat volt, amelyet már a középkorban fellelhetünk, a jelenleg is alkalmazott hasonló logikával, de jóval praktikusabb okból.

A székesegyház számos ilyen építészeti eleme eltűnt az idők során az építkezések egymást követő szakaszai miatt, amelyeken a város ikonikus műemléke átment. Ez a töredék azonban olyan, amelynek erős esztétikai összetevője is megtalálható. Az aprólékos és nagyon finom díszítés, az egyes oldalak finom és eltérő vonalvezetése mind a “rayonnant gótika” (sugárzó gótika) stílusának sokkal kifinomultabb világába vezet be. Sejtjük, hogy ez egy magas belső építmény része volt talán egy baldachin alakú szószék teteje, amelyről a misén jelenlévő híveknek prédikációkat mondtak. Elképzelhetjük azonban azt is, hogy a baldachin teteje egy szintén baldachin alakú oltár tetejének része volt.

A “rayonnant” gótikát, amelybe ezt a töredéket sorolhatnánk, először az amiens-i székesegyházban (Franciaország) kísérletezték és a kölni székesegyházban (Németország) érte el csúcspontját. Könnyen felismerhető ott, ahol a katedrálisoknak rozettás ablakait, rengeteg külső és belső díszítését, bőséges kőkeretezését, hatalmas ólomüveg ablakokat látunk. A kő masszivitásának benyomása megsemmisül, minden folyékonnyá, szinte anyagtalanná válik.